A kockázatok gyorsabban változnak, mint néhány évvel ezelőtt:
– Kibertámadások,
– szélsőséges időjárás,
– beszállítói problémák,
– digitalizáció,
– mesterséges intelligencia – miközben sok vállalat biztosítási programja lényegében ugyanarra a logikára épül, mint évekkel korábban.
Az egyik legfontosabb üzenetük a vállalkozások számára egyszerűen megfogalmazható:
nem elég biztosítással rendelkezni – vizsgálni kell, valóban azokra a kockázatokra nyújt-e védelmet, amelyek ma veszélyeztetik a vállalkozást.
Egyre nagyobb a rés a kockázatok és a biztosítás között
Az EIOPA stratégiájában kiemelt szerepet kap az úgynevezett „protection gap”, vagyis a biztosítási védelmi rés csökkentése.
Ez azt a helyzetet jelenti, amikor egy vállalkozás jelentős pénzügyi kockázatnak van kitéve, de arra nincs – vagy nincs megfelelő mértékű – biztosítási fedezete.
Tipikus példa lehet egy természeti katasztrófa vagy egy komoly kibertámadás.
Egy vállalkozásnak lehet vagyonbiztosítása, de ettől még nem biztos, hogy megfelelően biztosított például egy többhetes üzemszünetből származó bevételkiesése.
Ugyanez igaz a cyber kockázatokra is. Lehetnek megfelelő informatikai biztonsági rendszereink, de egy zsarolóvírus, adatszivárgás vagy beszállítót érintő támadás ettől még jelentős pénzügyi veszteséget okozhat.
A cyber már nem egyszerűen informatikai probléma
Az EIOPA a digitális sérülékenységet is az európai gazdaság egyik növekvő kockázataként kezeli. Ez különösen fontos a KKV-k számára.
Egy cyber incidens ugyanis ritkán áll meg az informatikai rendszer helyreállításának költségénél.
Képzeljünk el egy termelő vagy szolgáltató vállalkozást, amelynek rendszerét egy támadás miatt három napra le kell állítani.
Ennek következménye lehet:
· az informatikai rendszer helyreállításának költsége,
· adatvesztés vagy adatszivárgás,
· GDPR-incidens,
· többnapos üzemszünet,
· elmaradt árbevétel,
· ügyfelek kártérítési követelése,
· vagy akár vezetői felelősségi kérdés.
Egyetlen esemény tehát egyszerre több vállalati kockázatot is érinthet.
Ezért a cyber biztosítást sem érdemes már önmagában vizsgálni. Meg kell nézni, hogyan kapcsolódik például a szakmai felelősségbiztosításhoz, az üzemszüneti fedezethez, a vezetői felelősséghez vagy akár a csalási kockázatokhoz.
A klímaváltozás a biztosítási programokat is utoléri
Az EIOPA másik fontos fókusza a természeti katasztrófák biztosítási védelmi résének csökkentése.
Ez KKV-k esetében különösen a vagyonbiztosítások felülvizsgálatát teszi fontossá.
A probléma általában az, hogy a vállalkozás időközben megváltozott, a biztosítás viszont nem követte ezt.
Új gépek kerültek az üzembe. Megnőtt a készlet. Emelkedtek az építési és helyreállítási költségek. Új telephely nyílt. Megváltozott a termelés. Egy kritikus beszállítótól vagy informatikai szolgáltatótól vált függővé a működés.
Ezek mind olyan változások, amelyek miatt egy évekkel korábban megfelelő biztosítás ma már komoly fedezeti hiányokat tartalmazhat. Ezek a hiányosságok legtöbbször egy káreseménykor kerül elő, ami keserűséget, csalódottságot okoz a vállalat vezetőinek.
A magyar KKV-knak sem kell feltétlenül a magyar piacban gondolkodniuk
Az EIOPA stratégiájának fontos eleme az európai egységes piac további erősítése és a tagállamok közötti együttműködés.
Ez biztosítási szempontból azért érdekes, mert bizonyos összetettebb vállalati kockázatokra a hazai biztosítási piac kapacitása vagy kínálata korlátozott lehet.
Ilyen lehet például egy magas limitű szakmai felelősségbiztosítás, speciális cyber kockázat, gyógyszeripari vagy technológiai felelősség, illetve egy nemzetközi tevékenységet végző vállalkozás biztosítása.
Egy magyar KKV-nak azonban nem feltétlenül kell kizárólag a magyar biztosítási piac kínálatából választania.
Bizonyos kockázatok esetében európai vagy nemzetközi biztosítási piacokon is lehet megfelelő megoldást keresni.
Ez különösen akkor válik fontossá, amikor a vállalkozás külföldre terjeszkedik, nagyobb nemzetközi ügyféllel szerződik, vagy a partner a szerződésben olyan biztosítási limiteket és feltételeket követel meg, amelyek itthon nehezen érhetők el.
A biztosítási audit fontosabb lehet, mint egy új biztosítás
Az EIOPA stratégiájából KKV-vezetőként talán nem az következik, hogy azonnal újabb biztosításokat kell kötni.
Sokkal inkább az, hogy időről időre érdemes újra feltenni a kérdést: megváltoztak-e a vállalkozásunk kockázatai?
Egy ilyen áttekintés során érdemes megvizsgálni például:
Mi okozhatná ma a legnagyobb pénzügyi veszteséget a vállalkozásnak?
Mi történne egy többnapos informatikai vagy termelési leállás esetén?
Mennyire függünk egyetlen beszállítótól, telephelytől vagy informatikai szolgáltatótól?
Megfelelőek még a biztosítási összegeink?
Vannak új technológiai, cyber vagy AI-kockázataink?
Külföldi tevékenységünkre is kiterjednek a biztosításaink?
Ha bekövetkezne a legrosszabb reálisan elképzelhető esemény, mekkora részét viselné a biztosító – és mekkora részét kellene a vállalkozásnak saját forrásból finanszíroznia?
Ez a szemlélet áll közel ahhoz a reziliencia-alapú megközelítéshez is, amely az EIOPA új stratégiájában megjelenik.
A biztosítás szerepe változik
A vállalkozások egyre összetettebb működése miatt ma már többre van szükség.
A jó biztosítási programnak azt kell segítenie, hogy egy súlyos esemény ne veszélyeztesse a vállalkozás működésének folytatását.
Ehhez pedig nem feltétlenül több biztosítás kell.
Hanem annak pontosabb megértése, hogy hol vannak a vállalkozás valódi kockázatai, melyeket tudunk csökkenteni, melyeket tudunk biztosításra áthárítani, és melyeket kell tudatosan saját kockázatként vállalnunk.
Forrás: EIOPA – Strategy towards 2030, „EIOPA unveils its new strategy for the years ahead”, 2026.
